Testbeszéd-értelmező sorozatunkban ezúttal a Viselkedés Periódusos Rendszerének (a VPR-nek) következő elemét, az Ajakbehúzást (Ab) fogjuk megvizsgálni Chase Hughes amerikai különleges katona munkássága nyomán.
Az ajakbehúzás (Ab) hasonlít az ajakösszeszorításra (Asz), de a kettőnek nagyon különböző következményei vannak. Az ajakbehúzás általában a megnyugtatás iránti igényt jelzi. Amikor az ajkak a szájba kerülnek, ahogy az a tárgy a szájhoz (Tsz) viselkedésben látható, annak intő jelnek kell lennie helyzettől függetlenül, és jeleznie kell számunkra, hogy valamit még tennünk kell a másik komfort helyzetéért. Amikor ezt a viselkedést látjuk, tudjuk, hogy az illetőnek nagy valószínűséggel megnyugtatásra van szüksége. A mi prioritásunk itt az, hogy azonosítsuk azt a témát vagy témakört, amelyre az illető ajakbehúzással reagált, és empátiával hozzáállva javítsunk a helyzeten.
Innentől kezdve lehetőségünk van arra, hogy azonnal valamilyen megnyugtatást kínáljunk a témával kapcsolatban, vagy elkönyveljük magunkban az információt, és megelőzésképpen később foglalkozzunk a kérdéssel – így biztosítva a szükséges vigaszt, amikor a beszélgetőpartnerünk megnyugtatás iránti vágya a tetőfokára hág. Férfiaknál és nőknél egyaránt előfordul.
Igazoló gesztusként a Tárgy használatot (Táh) és Összevont szemöldököt (Ösz) láthatunk. Ellentmondó viselkedésként Hunyorítást (Hr) figyelhetjük meg. Ez a gesztusfajta a Bizonytalan (Btn) kategóriába tartozik.
Megtévesztési ráta alacsony, 2,0 (1,0-4,0-ig tartó skálán). Ahhoz, hogy nagy valószínűséggel beszéljünk megtévesztésről, a 11-es határértéket kell elérni (egy kérdés alá tartozó válasz esetében). Ezt a skálát több NATO tagország hírszerző ügynöksége is használja. Tehát önmagában az Ab a 2,0 értékével nem lesz elég, azaz az Ab viselkedés mellett más gesztusokat is meg kell figyelni ahhoz, hogy megtévesztésről beszélhessünk.
Minden elismerésem és köszönetem Chase Hughes-nak, a világ egyik vezető nonverbális kommunikáció szakértőjének támogatásáért!
A cikket Chase Hughes amerikai nonverbális kommunikáció szakértő publikációiból fordította és kiegészítette, valamint az online megjelenéshez adaptálta: Sziklay Bence
Minden tartalom jogvédett és azok további felhasználása előzetes engedélyhez kötött, ellenkező esetben jogi következményeket vonhat maga után. Az itt elhelyezett szöveges és képi tartalmak további felhasználása a forrás megjelölésével, a szerző megnevezésével vagy engedéllyel lehetséges.
Copyright © 2021 by Bence Sziklay, in cooperation with Chase Hughes. All rights reserved.
Ahogyan a Balázsékban is hallhattad!